Esés technikai képzések és szemináriumok

Eséstechnikák tanulása egyedül kezdődik, de a páros gyakorlatok is kiválóan alkalmasak lesznek később arra, hogy megfeleően rávezesse az embert a helyes technikák elsajátítására és kiegészítsék ismereteit.

Speciális eséstechnikai oktatások célja megtanítani miért fontos ismeret a helyes talajfogás az esések során. Számos elméleti ismerettel megtámogatva a gyakorlatias képzés lehetővé teszi hogy sokkal jobban kerüljünk ki eséssel kapcsolatos váratlan helyzetekből!

Tudta-e….

  • hogy WHO kutatása szerint éves szinten globálisan 646,000 ember hal meg esés következtében bekövetkező sérülésben vagy esés okozta sérülés szövődményeiben?
  • és azt miszerint ugyanezen kutatások kimutatták, hogy fiatalok és idősebbek között (19-65 éves korúak) túlnyomórészt a talaj szinten történt esések okoznak veszélyes sérüléseket, és a kor előrehaladtával nő az ezen okból bekövetkezett halálozások száma?
  • hogy éves szinten 37.3 millió esés következtében bekövetkező sérülés éri el azt a szintet, ami orvosi ellátást igényel, legnagyobb arányban 65 éven felüliek, 15 éven aluli gyermekek és 15-29 év közötti fiatalok körében?
  • és hogy a fentiek okán születtek olyan tanulmányok, melyek a megfelelő környezetek, munkahelyek, közlekedés, és valamennyi tényező mellett fontosnak tartják a helyes eséstechnikák oktatását nem csak a harcművészeteket és küzdősportgyakorlók és versenyzők körében, hanem az általános oktatásban és életre történő felkészítésben, tanfolyamok keretében, vagy más módokon?

Képzéseink során…

megtanulja a szükséges elméleti ismereteket, mikor történik egyensúly vesztély, mi történik egy esés és becsapódás során és ez miért veszélyes a testünkre nézve, milyen sérüléseket szenvedhetünk el, és mely testrészek védelmére kell törekedni.

A gyakorlatban…

bemutatjuk a feladatokat, azok végrehajtását és a gyakorlatok kulcspontjait. Pontos magyarázatottal és bemutatással összekötjük az elméletben tanultakat, hogy könnyen érthetőek legyenek a gyakorlatok, azok okai és magyarázatai is.

Gyakorlások során…

szigorú felügyelet mellett fokozatosan emelve a szintet, figyelembe véve a tanuló aktuális szintjét és fizikai állapotát, alapos begyakorlása történik a mozdulatoknak. A kezdeti rávezető és előségítő gyakorlatoktól, melyek első körben felkészítik a testet és a pszichét az esésre és annak hatásaira, illetve leküzdik a félelmet az esésekkel szemben, eljutunk a határozott végrehajtásig a bonyolultabb talajfogások során.

A világon a legkülönbözőbb helyeken foglalkoznak az esések kutatásával és eséstechnikák tanításával, hogy megóvják az egészséget. Van, aki gyerekeit szeretné felkészíteni, vannak akik motorversenyzőként szeretnék elkerülni a sérüléseket, vannak sokan, akik munkájuk során vannak kitéve esésből következő sérülések veszélyeinek, és vannak munkáltatók, akik fontosnak tartják a számukra fontos munkaerő védelmét ezen a területen is. Számtalan területen merülhet fel az igény arra, hogy biztonságosan tudjunk talajt érni, ezáltal csökkentve a sérülések esélyét.

A 2. toborzózászlóalj Hotel század kiképzésen résztvevői esésgyakorlatokat hajtanak végre a tengerészgyalogság harcművészeti gyakorlata során a Marine Corps Recruit Depotban, San Diego, 2020. június 15.-én. (Az amerikai tengerészgyalogság fotója: Pfc. Tyler A. Ware)
forrás: https://www.mcrdsd.marines.mil/News/Photos/igphoto/2002319552/

Vásárlás közben csúsztam el, azonban az gyakorlásokon elsajátított esések ösztönösen előjött és megúsztam komolyabb sérülések nélkül”

S. Mária