A fekete öv legendáriuma

Manapság senkinek nem okoz meglepetést amikor ellátogat egy japán eredetű harcművészeti edzésre, ha ott színes öveket lát és azok valamit igyekeznek kifejezni. Nagyjából a minél sötétebb, annál magasabb fokozatú-tudású-beosztású viselője, gondolhatjuk, és a legendás fekete öv található a piramis csúcsán. Azonban nem volt ez mindig így, és sok esetben most sincs… De honnan érkezik ez a fekete öv…

A Japán harcművészeteket két fő részre oszthatjuk, ezek a Koryū (régi típusú) és Gendai (modern) irányzatokra. A koryū iskolák esetében a rendszerezés, előrehaladás más szempontok alapján történt, hiszen teljesen más megközelítést alkalmaztak. Ennek oka tökéletesen érthető volt akkoriban. Egy aktív szamuráj igazolásokat kapott arról mit sajátított el, milyen képességekre tett szert, ezzel saját értékét tudta növelni, ha úgy tetszik önmagát eladni. Lényegében, mint manapság amikor az ember tanfolyamokat végez, hogy megfelelő munkakörbe kerülhessen. Ezen a területen az szamurájoknak számos képzettséget volt szükséges elsajátítani, amelyek nélkülözhetetlenek voltak vagy lehettek a harcmezőn vagy egyéb feladataik ellátása során, mint például vívás, lándzsavívás, íjászat, lovaglás, páncélban úszás, kémkedés, stb.. Ahhoz, hogy egy szamurájnak mihez kell értenie számos munka igyekezett megválaszolni, még törvényi szabályozások is születtek. Egyik ilyen ismert munka például Hirayama Gyōzō Bugei Jūhappan 武芸十八般 című írása volt,  mely címének szó szerinti fordítása: harcművészetek 18 fajtája.

Mint látható, itt az igazolások fontosak voltak, a megszerzett tudás számított, fokozatoknak nem volt látható jelölése azok birtokosán. Ezek a dokumentumok, bizonyítványok rendelkeztek a technikák és ismeretek átadása mellett sokszor az iskolák (ryūha) ismeretanyagának örökítéséről mikor a vezető megjelölte az iskola következő vezetőjét. Sokszor szétválások jöttek, iskolák változatai, értelmezési alakultak ki és indultak el más irányba, olykor engedélyezve, hogy származási iskolájuk nevét tovább vigyék valamilyen formában. Itt sokszor a “ha” kifejezés ismerhető fel adott iskola nevében, ez modern iskolák esetében is megfigyelhető, gondoljunk például az Ono-ha Ittō-ryū 小野派一刀流 iskolára^[1] (vagy modernebb példa: Hayashi-ha Shitō-ryū), de előfordult a shin 新 szó is, mint valaminek a megújult formája, ezzel elismerve az iskola előfutárát, de kifejezve annak valamilyen formában történő megújulását, változását. Mindezekről elég terjedelmes cikk(ek)et lehetne írni.

A gendai iskolák előmeneteli rendszere ezzel szemben egy másfajta megközelítést használ. De honnan ered mindez? Erre igyekszünk választ adni a következőkben, miközben egy kapcsolódó hiedelmet is eloszlatunk.

^[1] Az Ono-ha Ittō-ryū az Itō Kagehisa Ittōsai által alapított Ittō-ryū legrégebbi ága, az őt közvetlenül követő Mikogami Tenzen, másnéven Ono Jirōuemon Tadaaki (1565–1628) alapította, és a modern- ma is létező vívóiskolákra a legnagyobb hatást gyakorló iskolaként tartják számon.

Kanō Jigoro és a Jūdō kialakulása

A központi szereplő Kanō Jigorō mester, aki megszállottja volt a nyugati oktatásnak, oktatási rendszernek, ugyanakkor számos más területen is komoly tapasztalattal és szakértelemmel rendelkezett. Munkássága körül számos legenda kering, akárcsak a többi mára már legendássá vált mester körül, kiknek hol mágikus képességeket tulajdonítanak, hol meg nem történt események központ figurájává avanzsálták őket. Kanō mester személyét illetően az egyik ilyen történet, hogy a fekete övet az úszóktól vette, ahol állítólag a bajnokok a köntösükön fekete övet viseltek, ezzel jelezve státuszukat. A valóság, mint ahogy azt látni fogjuk hamarosan, ennél kicsit árnyaltabb és valószínűleg pont az ellenkezője lesz igaz: a jūdōka tanulók voltak, akik korábban kezdtek el fokozatuk kifejezésére és megkülönböztetésre fekete övet használni, és maga Kanō mester volt az, aki magával vitte az úszók közé a jelenséget. De előbb pillantsunk bele a korabeli helyzetekbe, és feljegyzésekbe, hogy tisztább képet kapjunk arról hogyan is indult, fejlődött ez a jelenség.

Régi idők

A Tokugawa sógunátus ideje alatt (1600-1868) az iskolák (ryūha) a tanulmányok szintjeit shoden, chūden, okuden, és hasonló megnevezésekkel illették, néha egyedi neveket adtak, titkos technikákra utaltak a megnevezések, és ezeket tekercseken (mokuroku) rögzítették. Kanō sensei saját iskolájában, melyet eleinte Kanō-ryū jūjutsu néven ismertek, két részre osztotta a tanítványokat: Mudansha (fokozat nélküli) és Yūdansha (fokozattal rendelkező). A yūdansha tanítványok számára létrehozott egy előmeneteli rendszert, melyben egymásra épülő technikákkal és megoldásokkal halad előre a tanuló és egyszerre egy fokozatot ugrik felfelé: első dan fokozatról a másodikra, onnan majd a harmadikra, és így tovább. A dan fokozatokat a Gō^[2] nevű klasszikus kínai eredetű táblás játékból vehette át.

^[2]A játék közel 2500 éves múltra tekint vissza, már a Beszélgetések és Mondásokban, illetve Menciusz azonos című könyvében is említést tesznek róla.  Japánba elég korán került be, de igazán népszerű az 1600-as évektől lett. A játékosok között 30 kyū és 10 dan fokozatot különböztetnek meg. A rendszer előnyt is jelent, ha két játékos között egy kyū  különbség van, az alacsonyabb fokozatú egy kő előnyt kap kezdésnél, azonban maximum 9 kyu lehet a különbség, egyben ez a legnagyobb előny ami adható. Kép forrása: wikipedia

Az első két fokozattal rendelkező (első danos) tanítványa Tomita Tsunejirō és Saigō Shirō volt, és 1883 augusztusában kapták. Itt meg kell jegyeznünk azonban, hogy a korai idők dokumentációi eléggé hiányosak, hiszen az első hivatalos nyomtatott oklevelet 1894 május 20.-án adták át az akkor újonnan Shimotomizaka-chō városrészben megnyílt Kōdōkan intézetben. Az sem bizonyos továbbá, mikor válhatott szokássá a fekete öv (kuro obi) viselése a fokozattal rendelkező tanítványok között, Kazukatsu Otsubo, aki 1884 május 28.-án csatlakozott a Kōdōkan-hoz, 1914-ben az alábbi említést tette az övekről:

“A fekete övek akkor jelentek meg először amikor a Kōdōkan Fujimi-chō városrészben volt. Akkoriban semmilyen más iskolában nem viseltek ilyen öveket, szóval bizonyosan Kōdōkan újítás lehetett. Amikor a fekete övet viselő Kōdōkan tanítványok mérkőztek a Keishichō Bujutsu Taikai versenyen, kimagaslottak a többi iskola képzett harcosai közül.”

A források a Fujimi-chō időszakot 1886-1889 közé teszik. Úgy tartják ezen mérkőzések eredménye volt, hogy az iskola be tudott kerülni a rendőrségi oktatásba, hiszen a verseny a rendőrség egyik termében zajlott.^[3,4]

Kanō sensei a belépéstől számított három-négy év elteltével engedélyezte a fekete öv viselését a tanulók számára. Később a Kōdōkan vizsgaszabályzatban (1923-ban módosítva) bevezetésre kerültek a színes övek, melyek fokozatokra osztották a fekete öv alatti részt. Ez eleinte 5 különálló fokozatot jelölt, mely az alábbiak szerint volt jelölve:

1926 március elsején fenti szabályzat tovább módosult, elsőtől ötödik dan fokozatig fekete színű az öv, hatodiktól kilencedikig piros-fehér, tizedik dan fokozatot pedig a piros öv jelöli. 

 ^[3]Dr Mike Kellen – History of Grading System, Conference: British Judo Association Senior Examiners Conference at University of Wolverhampton, may 2015.

^[4]Megjegyzendő, hogy erre semmilyen független forrásból származó bizonyíték nem áll rendelkezésre. Az esetet magyar cikk is vizsgálta, Papp Bendegúz a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola doktorandusza, A jūdō és a jiu-jitsu csatája – városi legenda vagy sporttörténeti tény? című cikkében írt róla: “Megkeresésünkre a Kodokan Intézet azt válaszolta, hogy könyvtárukban nincs anyag a kérdéses mérkőzésről. Éppen ezért, bár valószínűleg az esemény a 19. század végén nagy visszhangnak örvendett, a forrásokban említett későbbi hatásait (japán testnevelés megreformálása, rendőrképzés átalakítása, a jiu-jitsu teljes legyőzése) fenntartásokkal kell fogadnunk. A Tokióban rendezett torna inkább egy közéleti eseménynek számított, mintsem egy tényleges szakmai diskurzus része lett volna, így messzemenő oktatáspolitikai következményei nem lehettek.”
http://real.mtak.hu/106997/1/3_Papp.pdf

De hogy jönnek a képbe akkor az úszók?

A kérdés jogos, több cikk is hivatkozik rájuk, az egyik ami említést tett erről 2005-ből származik és Phil Morris írta, aki egy 4. dan fokozattal rendelkező Jūdō-s: 

“Az emberek többsége úgy gondolja, hogy Kanō Jigorō volt a megalkotója a Kyu/Dan osztályozási rendszernek, de ez nem igaz. Bárhogyan is, Őt ismerik el az első személynek aki a harcművészetekben alkalmazta ezt a rendszert. A Kyu/Dan (vagy Dan-I) osztályozási rendszer elképzelése valójában kölcsön lett véve a japán kultúra más forrásaiból. 

Később a japán állami iskolák a Kyu/Dan rendszert használták a képességek rangsorolására a különböző atlétikai osztályokon. Ezek az osztályok öveket vagy szalagokat használtak az szintek azonosítására, legjelentősebb ezek közül az úszás volt, ahol a haladó úszók fekete szalagot viseltek a derekukon, hogy elkülönüljenek a kezdőktől az úszóversenyeken.”^[5]

A fenti cikk semmilyen forrást nem jelöl meg az állítás alátámasztására, viszont úgy tűnik számos oldal és cikk hivatkozott rá a későbbiekben sőt, egy időben még a wikipedián is olvasható volt. Utalás olvasható más forrásokból is, különféle változatokban. (https://martialhistoryteam.blogspot.com/2020/05/martial-arts-ranks-clarifying-origins.html)

A valóságban a kép, ahogy az lenni szokott, jóval árnyaltabb volt. Abban az időszakban, az 1800-as évek legvégén és az 1900-as évek legelején, számos változás történt nem csak Kanó sensei harcművészeti iskolájában. Talán kevesen tudják, de Kanó sensei adott időszakban iskolaigazgató is volt (1890 és 1920 között háromszor is), ezért, és azért is mert ehhez a lehető legjobb helyen is volt,  számos területre hatást gyakorolt munkássága, melyet mellesleg nem egyes egyedül önmaga vitt véghez. A szóban forgó egyik ilyen terület ténylegesen az úszás volt, amit Kanó sensei nagyon komolyan vett. A Tokiói Tanárképző Főiskola (東京高等師範学校 Tokyō Kōtō Shihangakkō) Igazgatóként, minisztérium alkalmazottként rendkívül fontosnak tartotta a pedagógusképzésben az úszást, úgy gondolta ahhoz, hogy a tanító megfelelő biztonságban tudja a tanítványokat az úszás is az elengedhetetlen képzettségek közé tartozik. Erről tesz említést a The History and Problem of Swimming Education in Japan cikk is:
http://spbio.naruto-u.ac.jp/matsui/Materials_files/Matsui-IAHSFF%202012_Book.pdf

A shihangakkō tanítóképző iskolákmegnevezése volt általános- és középiskolai diákok tanítói számára, főként a háború előtti időszakban.

Adott időszak úszás oktatását és annak változásait nagyon jól összefoglalja az 1911-ben megjelent Kōyūkai hatten-shi (Az Iskola Tanács története) egyik fejezete, a Yūeibu-shi (az Úszó Klub története), melyet Tanaka Keiji írt. 

1902 júliusában 60 hallgatóból álló csoport utazott a Kagamiga öbölbe (鏡ケ浦) a kéthetes úszóprogramra, ahol alábukást és lebegést gyakoroltak Kobori Heisakuval, a Kobori-ryū mesterének vezetésével. A programot két hetesről két hónaposra bővítették következő évben 1903-ban, és a hallgatók már 3 ri (kb. 11,8km) távolságot felölelő úszásban is részt vehettek. Ezt 18 hallgató teljesítette sikeresen. Ebben az évben a program vezetője Ueda Seiji, a Shinden-ryū úszóstílus mestere volt. 1904-ben már 60 résztvevő vágott neki a 3 ri távnak, melyet 43-an sikeresen abszolváltak. A Kōyūkai hatten-shi említést tesz még egy mesterről, Nakano Jirō-ról (Tokiói Egyetem) aki hihetetlen szakértője volt a Shinden-ryū úszásnak, és bátor, példa nélküli módon keresztezte korábbi úszóiskolák technikai anyagát, mint a Suifu-ryū noshi-oyogi-t, Kobori-ryū tōsuijutsu-t és Kankai-ryū hira oyogi-t, és nekilátott egységes szakmai megnevezéseket alkotni a különböző eljárásokra, mint például aori yoko-oyogi ichidan (első szintű ollózás, oldal csapással). Ezt az 1904-ben megjelent Iskolai Tanács folyóirat 5. kötete taglalja, akárcsak az újdonságnak számító Úszás Gyakorlás Irányelveit, ami konkrét technikákat is említ, mint hasznos ismeretanyagot az úszás oktatásban (Suifu-ryū noshi-oyogi:  ollózás oldal csapással), Kobori-ryū tōsuijutsu: körkörös mozgás lábbal és Kankai-ryū hira-oyogi mellúszás béka rúgással).

1905-ben Kanó igazgató már valamennyi első éves hallgató számára kötelezővé tette a részvételt egy kéthetes, Hōjō parton tartott úszóprogramon, ahol a fenti technikák oktatása folyt, és minden nap vízbe kellett menni a hallgatóknak a program vezetője oktatójának felügyelete alatt, aki Nakano Jirō volt. A létszám hamarosan úgy megugrott, hogy kinőtték az őket befogadó szálláshelyet. 1906-ben megrendezték az első versenyt, mely később évente megrendezésre került és egyre több iskolából érkeztek hallgatók indulni, majd megtanulni az újonnan létrehozott rendszert. A versenyszellem tökéletesen illeszkedett Kanō elképzelésébe az oktatáshoz, hiszen érdekessé tette a fizikai fejlesztést és testnevelést a fiatalság számára. Végül a régióban rendkívül ismert lett úszó verseny kiváló alapokat nyújtott a később 1914-ben megrendezésre kerülő első Nemzeti Úszó Bajnoksághoz.

^[5] “The majority of people believe that Jigoro Kano was the founder the Kyu / Dan grade system, this is untrue. However, he is recognised as the first person to use this grading system within the Martial Arts. The idea of the Kyu / Dan grade system, or Dan-I, was in fact ‘borrowed’ from other sources of Japanese culture…

Later the Japanese public schools were using the Kyu / Dan system as a means to rank ability throughout the different athletic departments. These departments were using belts or ribbons to identify ranking ability, most notably within swimming, where advanced swimmers wore a black ribbon around their waist to separate them from beginners in swimming tournaments.”

Ami számunkra fontos a fenti időszakból, hogy az úszás ekkoriban rendelkezett egy primitív osztályozási rendszerrel. Kis csoportokban dolgoztak adott technikákon, adott távokon, olykor a hosszabb távú úszást vizsgálták az oktatók. A hallgatók fejlődése mellett a napi teljesítményt is figyelték, ez alapján javasolták előmenetelüket. Ezekről az 1902 és 1905 közötti Iskolai Tanács folyóiratában találhatóak feljegyzések, amikből az edzésmódszerek és technikák mellett az is kiderül, hogy eleinte a fokozatok megállapítására egyedül a megtett táv szolgált. Azonban már 1903-ban megjelent a technika is mint egy fokozat ismérve, és a távok növekedésnek indultak. Végül 1904-ben, a téli edzőtábor befejeztével a hallgatók összegyűltek az iskola előadó termében, ahol Kanō igazgató érmeket adott 27 hallgatónak a hosszútáv (3 ri és 1,5 ri) teljesítése után, valamint shodan^[6] diplomákat nyújtott át három, azt kiérdemlő hallgatónak teljesítményük után. Szóban forgó cikk szerint Kanō igazgató ezt követően egy órás előadást is tartott a csapatnak.

1906-ban a Tokiói Tanitóképző Iskola elküldte hallgatóit úszást tanítani a középiskolákba, így a kialakult úszó rendszer rendkívül hamar elterjedt az országban.

^[6]Első fokozat, “első dan”. 初段. A sho jelentése: először, kezdeti. Okleveleken is így használják, aminek egyik magyarázata, hogy ne legyen könnyen hamisítható, mint az általános számok használatának esetében lenne ami ismerve őket könnyen belátható: egy 一 , kettő 二 , vagy akár három 三.

Konkluzió

Mint látható, Kanō sensei jūjutsu iskolájában jóval előbb került átadásra a dan oklevél, mint az az úszásban megtörtént volna és a szokás a fekete öv viselésére. Ha a legkorábbi dan fokozatot kapott jūdōka-kra tekintünk 20 év különbség telt el a kettő shodan fokozat kiadása között, de ha az első hivatalos feljegyzést vesszük bizonyított alapul, akkor is 10 év különbségről beszélhetünk. Nem tartom kizártnak, hogy az 1900-as évek elején indult úszó programnak végig kellett mennie azon a fejlődésen technikailag is, hogy a más rendszerben már ismert fokozatokat át tudják venni és alkalmazni lehessen azokat. Ehhez szükség volt az úszó iskola technikai repertoárjának növekedésére, illetve technikák változatainak kialakulására. Ezek mellett a hallgatók teljesítményében bekövetkezett jelentős növekedés is szintén okot adhatott az osztályozási rendszer változására. Természetesen a Jūdō és úszás rendkívül szoros összefonódása már csak a központjukban található Kanō sensei személye miatt is számos találgatásra és legendára adhat okot, hiszen munkássága több területen is jelentős változásokat hozott, tekintélyes újításokat okozott. Szerencsére a megmaradt feljegyzések és a rájuk hivatkozó szakmai munkák miatt is felkutatható maradt a valóság és ténylegesen megtörtént események jelentős része. És bár a valóság elérhető számunkra, ennek ismerete semmilyen mértékben nem csorbítja Kanō mester munkásságának értékét, sőt, annak megismerésével inkább kerül méltó helyére a legendás személyek panteonjában.

Az 1900-as évek eleje mellesleg nagyon sok más iskola, irányzat változását, alakulását hozta, részben Kanō sensei munkásságának köszönhetően. Mivel sokan konkrétan kapcsolatban is álltak, vagy együtt dolgoztak vele, megismerve rendszerét láttak annak előnyeit és felhasználhatóságát, átvették az akkor már kipróbáltnak tekinthető előmeneteli rendszert is. Ez köszönhető többek között Dai Nippon Butokukai-ba történő felvétel egyik feltételének is, miszerint egységes formaruha és követelményrendszer szükséges, és sokan ezért vették át a jūdō ruházatát és fokozatait. Mivel a modern irányzatok akik ezt átvették, nagyon hamar utat találtak a szélesebb rétegekhez, a dan/kyū lett az egyik legelterjedtebb harcművészeti minősítő rendszer a későbbiekben.