Avagy Kungfuztunk, tapasztaltunk, megosztjuk tapasztalataink
A hétvégén lehetőségünk nyílt kitekinteni iskolánkból, illetve betekinteni egy másik iskolába, közösen edzettünk egy kitűnő Wing Chun-os csapattal. Az esemény már csak abból a szempontból is rendkívül érdekes volt, mert iskolánk alapítója szintén tanult és gyakorolt kínai iskolát, név szerint a Xing Yi Quan-t (japánul Kei I Ken – 形意拳). Ugyanakkor számos alapelvet sikerült felfedezni egymás iskolájában, melyek hasonló gondolatokból eredtek, mely néha nagyon is hasonló, azonban a más környezet és felhasználás miatt néha különböző megoldásokat alkalmaz bizonyos helyzetekre. A baráti gyakorlásra a Shinbukan dōjōban került sor, amelynek a nevét maga Tanaka mester adta, es amelyet Hegedüs Zoltán barátom vezet, aki a Hiko-ryu mester fokozata mellett saját iskolával is rendelkezik, az ADC-vel. Ez egy modern önvédelmi iranyzat, bővebben az oldalukon lehet olvasni róla. Alábbi bejegyzés a közösen edzéssel eltöltött napunk tapasztalatait és elemzése rövid summája lesz.
Valamikor nagyjából húsz évvel ezelőtt együtt karatéztam Petz János barátommal egy kiváló Karate iskolában a xx. kerületben. Igazán jó mozgású, kiváló fizikumú srác volt már akkor, nagyon jó hozzáállással és alázattal. Teltek múltak az évek, és másfelé sodort minket az élet. Ő kínai iskolákban mélyült el és tanulta ki őket, hogy oktatóvá váljon, én Tanaka sensei mellé szegődtem, hogy megtanuljam, megismerjem és megőrizzem tanításait. Aztán újra találkoztunk, felvettük a kapcsolatot és beszélgetéseink során hamar eljött a gondolat, hogy edzzünk újra együtt. Ennek során kiváló betekintést nyerhettünk az iskolákba, még ha csak egy rövid időre és felületesen is.
János sikeresen működteti Wing Chun iskoláját több kerületben is, ahol nagyon szuper csapattal dolgozik együtt. Tanításában integrálta a Wing Chun mellé a Jeet Kune Do-t, illetve önvédelem oktatással is foglalkozik. Az általa tanított és képviselt iskola nevéhez híven tényleg nagyon dinamikus, lényegre törő.
Elsőre az egyik legfőbb alapelv tűnt fel nekem mindkét iskolában, ami elindította bennem, hogy párhuzamot vonjak a két iskolával: a lágyság. A japán harcművészetek gyakorlóinak, főként a jutsu iskolákban jártas embereknek ez nem újdonság, hiszen mind a Jūdō, mint pedig a Jūjutsu kifejezések a lágyság kifejezését foglalják magukba. Maga a téma, hogy a japán iskolákban honnan ered a lágyság, mint elv, egy külön nagy cikket érdemel, és mellesleg született is a témában már.
A másik ilyen felismerés számomra az erő leghatékonyabb kihasználására való törekvés, amit szoktak úgy is mondani, hogy minimális erőkifejtés, maximális hatás. Ez szintén nagyon fontos mindkét iskolában, és a japán jutsu iskolák java része is ezzel operál. Könnyen felismerhetjük Kanō sensei gondolatait is e sorok között: seiryoku zen’yō (精力 善用, maximális hatékonyság, minimális erőfeszítés) amit Tanaka sensei a Hiko iskolában szintén sokat hangsúlyoz (“small movement, big effect”). A seiryoku zen’yō alkalmazását és működését egy másik elvvel, a jū yoku gō o seisuval (柔 能 く 剛 を 制 す – 柔 能 剛 制, a lágyság szabályozza a keménységet) fogalmával szemléltette Kanō sensei. Ezen felismerések indítottak el, hogy kicsit beleássam magam még jobban a kínai iskolák, jelen esetben a Wing Chun hátterébe.
Ha valamit szeretnénk megismerni amúgy nagyon hasznos megismerni eredetét, változásait, beleásni magunkat mélységeibe. A Wing Chun irányzat eredete számos dolgot megvilágít elveivel kapcsolatban is. Létrejötte egy apácához köthető, és a környezet és korszak megismerés melyben élt és tevékenykedett szintén számos dologra fényt derít. Ng Mui nevű apáca a shaolin kolostorban élt egészen odáig, amíg a hatalom meg nem támadta és le nem rombolta azt. Ennek oka az volt, hogy menedéket adtak a lázadóknak, akik szemben álltak a Qing dinasztiával. A pusztítás elől öten menekültek meg, köztük az apáca, aki a Fehér Daru Templomban lelt menedékre. Itt a legenda szerint látott harcolni egy kígyót és egy darut, mely olyan hatást gyakorolt rá, hogy lefektette egy új harcrendszer alapjait.
A rendszer ezután egy fiatal lányhoz került, akit a piacon látott az apáca apjával tofut árulni. A lány apja a rá igazságtalanul kiszabott börtönbüntetés miatt menekült a régióba ahol az apáca is menedékre lelt, ugyanakkor a lányt erőszakkal feleségül akarta venni egy nagyon erős férfi, így megsajnálva őt az apáca elkezdte tanítani. A lányt Wing Chun-nak, Gyönyörű Tavasznak hívták. Később erőszakos udvarlóját a tanult technikákkal kiütötte. A technikákat az apáca kérésére a lázadóknak kezdte tanítani Wing Chun, hogy az elnyomó Mandzsuk ellen hatékonyan fel tudjanak lépni. Az elterjedt technikákra már iskolaként kezdtek tekinteni, melynek a Wing Chun férje aki maga is megtanulta tőle a technikákat, a felesége iránti tisztelete jeléül kedvese nevét adta, így lett Wing Chun Kuen, vagyis a Gyönyörű Tavasz Ökle.
Ebből a rövid történetből láthatjuk, hogy mivel első két prominens személyiség is nő volt, a fizikai erőt nem helyezhették előtérbe, mint a győzelemhez szükséges főbb opciót. Könnyen belátható, hogy a vitális pontok szándékos és többszörös támadása is miként kerülhetett előtérbe. Az iskola további történetében is számos sikeres összecsapást találhatunk, melyek mind arra mutatnak, hogy ezek az elvek mindkét nem esetében rendkívül hatékonyan működnek a valós küzdelmi helyzetekben. Azonban bizonyos fizikai szint mindenképpen szükséges a technikák megfelelő végrehajtásához, ami nincsen másképpen a mi iskolánkban sem, de valamennyi iskolára jellemző országtól függetlenül. A technikák ugyanúgy igénylik a megfelelő nyújtást, erősítést, hogy dinamikájuk és ritmusuk ideális legyen.
Érdekes volt látni, hogy ezek az alapelvek hogyan realizálódnak a két különböző iskolában. Mivel a mi iskolánk japán, így elvei, mozgása a kard technikákra épül, azok mélyebb megértéséhez szükséges megismerni a kard használatát, míg a kínai iskolák esetében ez fordítva működik: először a pusztakezes mozdulatok kapnak kiemelt figyelmet, és azokra épül rá adott fegyver használata. A közös gyakorlás során mégis találkoztunk olyan mozdulatokkal, melyek hihetetlen mód hasonlítottak egymásra, jelentősebb különbségnek talán az iskolánk jelentősebb súlypont süllyesztését lehetne említeni, illetve, hogy több földrevitelt használunk a technikák egy nagyobb része esetén. Fontos különbség, hogy a japán Jutsu vonalon az ütés iskola mellett több a feszítés, rögzítés, izületi diszlokációra törekvés, míg a Wing Chun főként ütésekkel és csapásokkal igyekszik támadni a sérülékeny részeket, de nem idegen számukra sem a megfogás, rögzítés és feszítés, rendkívül hatékonyan tudják alkalmazni. A különbségek okai szintén a különböző környezetben és felhasználásban keresendők. A technikák végrehajtása során mindkét iskola igyekszik folyamatos mozgásban maradni, amíg biztonságban nem tudja magát, még az ellenfélről történő leválás is sok esetben hasonlóan alakul. Ez nyilván a hasonló gyakorlati tapasztalatok miatt alakulhatott ki.
Vitális pontok esetén több átfedéssel találkoztunk, csupán azok támadásának módja különbözött. Ennek oka nyilvánvalóan az anatómiában és fiziológiában gyökerezik, melynek megértése és megismerése amúgy fontos pontja kell legyen a harci-harcművészeti oktatásnak. Mindkét iskola minimális számú rúgással operál, azok is inkább alsóbb részekre fókuszálnak, célzottan érzékeny részekre. Érdekesség, hogy a Wing Chun szintén az egyenes vonalú mozgásra törekszik, kerüli a köríves technikákat, akárcsak a mi iskolánk. Hasonlóság továbbá az ellenfél fókuszából történő elmozdulás, ami a Hiko-ryu esetében szinte minden esetben az ellenfél irányaba történik, és mely megoldást a Wing Chun szintén előszeretettel alkalmazza.
Sajnos az idő rövidsége okán sem nyílt lehetőségünk mélyebb betekintést nyerni egymás iskolájába, de az együtt töltött idő és közös munka mindenképpen nagyon örömteli napot és sok tanulást engedett meg nekünk, melyben jól éreztük magunkat és sok tapasztalatot gyűjtöttünk. És ami a legfontosabb: egy nagyon jó barátság mélyült el, és bővült olyan emberekkel akiket itt ismerhettünk meg! Várjuk a következő alkalmakat!
