Könyvajánló: Halász Attila- A japán harcművészetek magyarországi kezdetei 1900-1950

Az 2022. év több szempontból is termékenynek bizonyult a magyarországi japán harcművészetek gyakorlói számára, hiszen számos publikáció mellett több esemény is újra megrendezésre kerülhetett. A fordításokon túl egy könyv is napvilágot látott, ami hazánk történelmének egy igen érdekes korszakába kalauzol minket. Megvallom őszintén ezen korszak japán harcművészeti magyar vonatkozásával én magam sem voltam tisztában, így számos megdöbbentő információval találkozhattam a könyv olvasása során. A szerző, Halász Attila, aki maga is rendkívül jártas a japán harcművészetek terén és tekintélyes eredményeket tud felmutatni munkásságával, nem sajnálta idejét és energiáját, hogy a rendelkezésre álló dokumentumokat felkutassa a levéltárakban, regiszterekben, sőt, felkeresse az időszak prominens személyeinek leszármazottait, hogy tőlük is szerezzen információkat, relikviákat, és könyvében ezeket összegyűjtve és rendszerezve megossza velünk. A japán harcművészetek története rendkívül érdekes terület, a Japánon belüli alakulása mellett nemzetközi elterjedése is olyan ismereteket tartogat számunkra, amitől jobban megérthetjük működésük és elveik mellett az átadás folyamatát, melynek végén mi magunk, jelenlegi gyakorlók vagyunk megtalálhatóak, így kicsit sajátunknak is érezhetjük ezt a történetet. 

A borító egyszerű, minőségi, elég erős, megfelelő kontraszt, és kialakításában a színekkel japán zászlóra emlékeztet. A téma központi figurái közül négy ember található meg rajta, fentről lefelé az alábbi sorrendben:

Tobari Takisaburō,
Fleck Gyula,
Sasaki Kichisaburō,
Wladimir Kasulakov.

Az Egy Csepp Alapítvány gondozásában megjelent könyvet kézbe véve két dolgot állapíthatunk meg azonnal: terjedelmes, és súlyos. Ez egyfelől a rendelkezésre álló dokumentumok bemutatásának teljességére törekvés miatt lehet, másfelől a jó minőségű papírnak köszönhető, mely nálam a sok utazás (ilyenkor sokat tudok olvasni) és a sok lapozgatás (mivel sokszor vissza-vissza lapozva teszem helyre és kontextusba a dolgokat) során is rendkívül jól bírta a gyűrődést, szakadás nem keletkezett a lapokon, viszont ha hajlik valahol, annak azonnal nyoma marad. Mivel még nem nyúztam sok évet a könyvet és mivel még olyan friss, hogy az egyesületi könyvtárból sem kölcsönözték ki, így a ragasztásáról egyelőre nem tudok érdemben nyilatkozni, viszont egyetlen lap sem gyengült meg és hagyta el helyét sem olvasás, sem lapozás, sem pedig utazás során. Aki hozzám hasonlóan út közben (is) szeret olvasni készüljön fel, hiszen a könyv súlya eléggé határozottnak tekinthető, így azzal a napi csomag kialakításánál számolni kell.

A könyv szerkezete jól átlátható, logikusan felépített, a tartalomjegyzék valamint a hátul található jegyzékek (szójegyzék, névmutató) könnyen kereshetővé teszik a szöveget és nagy segítséget nyújt ha újra fel akarjuk venni a szálat, vagy keresünk valamit. Ez szükséges is lehet, hiszen a könyv terjedelme 388 oldalra rúg, számos nevet, szakkifejezést és helyet említ.

A könyv első fele bevezetést, köszönetnyílvánítást, valamint ajánlásokat és előszót tartalmaz, majd egy rövid segédletet a forgatásához. Itt kitér arra, hogy az idézetek, korai újságcikkek a japán szavak átírásánál hallomás alapján igyekeztek azokat valahogy átültetni, így ne lepődjünk meg rajtuk. Ez egyébként egyfelől hiteles, másfelől kultúrtörténeti érdekesség, nyelvészeknek még csemege is lehet. A könyv amúgy rendkívül pontos, nagyobb hibával csak itt az elején találkoztam, mikor is megemlíti az iskolát, ahol Jigoro Kanō igazgató volt, és a helyes Tokiói Tanítóképző Főiskola helyett Tokiói Felsőbb Általános Iskolát ír. A ma Tsukuba Egyetem néven működő intézmény valamennyi Jūdōról és az alapítójáról szóló cikkben és kutatásban szerepel, hiszen Kanō sensei munkásságának jelentős részét itt ültette át a gyakorlatba, számos új elképzelés itt szökkent szárba. Korábbi cikkünkben is olvashatunk róla mely a fekete öv mítoszát járta körbe. A magyar irodalomban fellelhető hibás megnevezés oka sok esetben az, hogy a legtöbb forrás angol nyelvből dolgozik, ahol Tokyo Higher Normal School néven említik az intézményt. A könyv további részében azonban megfelelően kerül említésre, erről Gottner Richárd is gondoskodott, mint nyelvi/szakmai lektor, aki a japán nyelv és harcművészetek szakavatott ismerője, illetve a Budō Baka blog szerkesztője, ami szintén ajánlott a téma iránt érdeklődőknek.

A következő nagyobb blokk taglalja azokat az eseményeket, amelyek a téma gerincét adják: hogyan jött létre a kapcsolat a japán harcművészetek és Magyarország között. Ennek egyik központi figurája Szemere Miklós, aki fáradhatatlan meccénásként támogatta és fejlesztette a magyar sportéletet és lehetőséget adott többek között a Jūdō és Jūjutsu bemutatkozására és meghonosodására is hazánkban. Ő volt aki meghívta az első oktatót Magyarországra, Sasaki Kichisaburō-t, hogy egy hosszabb tanfolyam keretén belül megkezdődjön a munka hazánkban.  A tanfolyam részleteivel kimerítően foglalkozik a könyv, szinte mindent meg tudunk róla a részvételi díjtól kezdve, a résztvevőkön át, a helyszínen keresztül egészen a technikákról készült fényképekig.

Szemerei Szemere Miklós (Kisazar, 1856. április 21. – Bécs, 1919. augusztus 20.) magyar író, jogász, diplomata, császári és királyi kamarás, lótenyésztő, országgyűlési képviselő.. Szakterületein számos publikáció és kiadvány szerzője. Pusztaszentlőrincen (ma Pestszentlőrinc) lövőházat üzemeltet, mely helyet adott az első magyarországi Jūdō tanfolyamnak.
Kép forrása: Digitális képarchivum

Megvallom öröm volt olvasni e sorokat, hiszen ezen időszak a Jūdō kialakulásának korszaka, és a könyvből kiderül milyen módon kapcsolódik ez Magyarországhoz, hogyan érkeztek oktatók hozzánk, és hogyan utaztak ki hazánk fiai Japánba, hogy elsajátítsák Kanō sensei fogásait, vagy valamely Jūjutsu iskoláét. Másik központi figura, akivel kiemelten foglalkozik a könyv Wladimir Kasulakov, aki angliában tanulta ki a Jūjutsu technikáit és érkezett Magyarországra ahol főként a rendvédelmi szervek állományát oktatta, illetve bemutatózott országszerte és a régióban. A könyv érinti még a Kaiserin Elisabeth hadihajó tisztikarát, akik két évet töltöttek Kína és Japán vizein, és ahol találkoztak a a japán harcművészet képviselőivel. A leírásokban külön említés történik a szereplőknél arról, hogyan kerültek kapcsolatba a Jūdōval/Jūjutsuval. A szerző vigyázott arra, hogy ahol nem található egyértelmű bizonyíték adott eseményre, ott nem tényként kezelje azt, csupán megemlítse annak valószínűségét más bizonyítékokra hivatkozva, vagy megemlítse miért nem történhetett meg. Így nyugodtan hivatkozhatunk a könyvre amennyiben tudományos kutatómunkához használnánk fel azt, mint forrást. 

A könyv szerkezete az ezt követő szakaszban úgy alakul, hogy egy adott személy életrajzát mutatja be, a témát érintő főbb állomásokkal, majd ezt követően adott személyre vonatkozó újságcikkeket közöl időrendi sorrendben, ahol lehetséges napra pontos dátumokkal és a folyóirat nevével. Itt látszik a teljességre törekvés, ami egyben kissé fárasztóvá teszi néha az olvasást, hiszen ugyanazon eseményről többször is olvasunk egymás után, más és más újságokban megjelent tudósításokban, olykor több oldalon keresztül is taglalják ugyanazon eseményt. Érdekes azonban felfedezni a különbségeket a cikkekben, amikor bizonyos tényeket másként állítanak be, máshová helyezik a hangsúlyt, ami úgy fest ez már akkor sajátja volt az újságírásnak. Illetve érezni lehet a politikai beállítottságot egyes cikkek esetében. 

A könyv további nagy erőssége, hogy meg említi azon publikációkat, amelyek adott korszakban születtek a témában, mi több, a prominens személyiségek és rájuk vonatkozó újságcikkek után ezeket szépen be is mutatja, sőt, többet teljes terjedelmében közöl is velünk. Ezt nevezhetjük a könyv harmadik nagyobb fejezetének. Megtudjuk, hogy az említett korszakban mikor és milyen nyelveken jelentek meg publikációk, kik írták ezeket. Megvallom őszintén ezek közül elég sok felkeltette érdeklődésem, így igyekeztem beszerezni őket. Szerencsére van amelyik könnyen beszerezhető (például a Testnevelési utasítás 1926-ból, mely külön rész foglalkozik a Cselgánccsal/Jūjutsuval), és van amelyikből replika került kiadásra (Sasaki Kichisaburo – Djudo 1907-ből).

Az első magyarországi tanfolyamonra hatalmas túljelentkezés volt, ebből válaszották ki a szervezők azt a hatvan főt, aki részt vehetett a 4 hónapig tartó megmérettetésen. Mert az volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy ők hatan fejezték be csupán. Hogy kik is voltak ők és mi történt velük ezután? A könyvből részletesen megtudhatjuk!
(Kép a szerző engedélyével)

A könyv további erőssége és érdekessége a rengeteg kép, mely szinte odarepít minket a korszakba, és bemutatja az események szereplőit, eseményeit. A képek jó minőségűek annak ellenére, hogy olykor több mint száz év telt el elkészültük óta, ez köszönhető a minőségi rögzítésnek, illetve a nyomda munkának amivel a könyvet előállították.  Ahol elérhető, korabeli plakátokat is bemutat, ugyanakkor megjelent bemutatók, tanulmányok és kézikönyvek anyagából is számos képet közöl, ezek között rengeteg technika látható működés közben. Megismerhetünk érdekes élethelyzeteket és rivalizálást a könyvben szereplők között, ami szintén érdekes megfigyelni.

Összességében egy nagyon összeszedett, rendezett, átgondolt és rengeteg információt tartalmazó könyvet tarthatunk kezünkben ha beszerezzük. Érződik rajta a befektetett munka és a teljességre törekvés, valamint az, hogy a szerző mennyire érdekesnek találta maga is témát. Engem újabb kutatásokra és utánajárásra ösztökélt, hiszen egyből rávetettem magam a további elérhető irodalomra, hogy még inkább megismerjem a korszak eseményeit. A könyv egyfelől magyar vonatkozása, másfelől a rendkívül érdekes témája, harmadrészt egy különleges korszak miatt kötelező darab a japán harcművészetek és azok történelme iránt érdeklődők számára! Remélem a jövőben több hasonló gondossággal megszerkesztett és informatív kiadvánnyal találkozhatunk magyar nyelven!

Végezetül egy idézet a Pesti Hírlap 1906. május 15.-i számából, amely megmutatja, milyen érdekesen is írtak a korabeli újságok:

…Kichisaburo Sasaki, A dzsiu-dzsicu tanára is megnézte a versenyt. A kapuban elfogta a fiatalság és hangos banzáj kiáltás kíséretében oly magyaros vendégszeretettel kínálták konyakkal és borral, amellyel szemben a dzsiu-dzsicu teljesen tehetetlennek bizonyult.”

A könyv adatai:

Szerző: Halász J. Attila

Cím: A japán harcművészetek magyarországi kezdetei 1900-1950

Kiadás: 2022, Egy Csepp Alapítvány, Budapest

Terjedelem: 388 oldal, fekete/fehér

Borító: Puha

Ár: 9,800,-Ft körül (Kedvezményes áron megrendelhető a onedropzen.hu oldalon 7,000,-Ft-ért)

ISBN: 9786158219204

Démongyerekből a hűség példaképe

A cikk eredetije a Truestyle magazin oldalán jelent meg. Oldalunk hasábjaira a szerző kérésére a magazin engedélyével kerül fel.

Történetünk az első bakufu kialakulása körüli időkbe kalauzol minket vissza a 12, századi Japánba, ahol Heian korszak (794 – 1185) utolsó és a Kamakura kor (1185 – 1333)  első évei hatalmai harcainak lehetünk tanúi. Ez a Genpei (1180-1185) háború kora, melyben két erős család, a Taira-k és a Minamoto-k harcolnak a Japán feletti uralomért, és melynek eredményeként először kerül a gyakorlati kormányzás shōgun kezébe.

Főszereplőnk japán történelmének egy meglehetősen híres figurája, Benkei, a tipikus magányos harcos szerzetes ideál megtestesítője, az erő és hűség példaképe. Teljes nevén Saitō Musashibō Benkei (西塔武蔵坊弁慶, 1155-1189). A japán folklórban, kabuki és színházban, sőt, még mangákban és filmekben is gyakorta szerepel, karaktere rendkívül kedvelt. Ennek főbb okai a személyisége, hőstettei, és hogy személye elválaszthatatlan lett Minamoto Yoshitsunéval, aki Yoritomo, az első Shōgun öccse volt, egyben japán egyik legtehetségesebb, ámbár legtragikusabb sorsú katonai vezetője. Kettejük közös életútja mutatja meg nekünk, miért is lett Benkei annyira népszerű és kedvelt.

A nem túl vidám kezdetek

A legendák szerint azonban Benkei életének korai szakasza nem mesébe illő módon alakult. Egyik szerint édesapja egy kolostor vezetője volt, aki megerőszakolta egy helyi kovács lányát, és így fogant. Valószínűleg Benshō, vagy Benshin nevű magas beosztású vezetőről lehetett szó. Másik történet szerint Benkei egy templom istenének zabi gyereke, démoni tulajdonságokkal ruházzák fel, mint hosszú fogú, torzonborz hajú gyerek, ezért szoktak rá hivatkozni Oniwaka (鬼若), vagyis démon-, vagy ogre gyermekként.

A hiedelem szerint édesanyja, aki terhessége alatt egy régi szokás szerint vasat fogyasztott, folyóba esett, és megette egy óriási ponty, melyet később Benkei legyőzött a Bishamon vízesésnél ahol felfedezte édesanyja maradványait. A ponty legyőzése volt első említésre méltó hőstette.
Fizikai erejéről olyan leírások születtek, hogy a nagyapja kovács műhelyében a földbe döngölte az üllőt mikor kalapált, amikor elküldték tűzifáért egy egész fenyővel tért haza, étvágya csillapíthatatlan, ezért rizses tálja hatalmas volt, amit később egy szentélyben állították ki.

Mivel nem volt éppen átlagos külseje, sokszor “sötétként” is nevezik arcának sötét színe miatt. Oltár szolgálnak adják, ezzel mintegy szavatolva biztonságát, mivel többen meg akarták ölni születésének furcsa körülményei, illetve nem hétköznapi kinézete miatt. Így életének következő fontos állomása, hogy szerzetes lesz, egyes leírások szerint bejárta japánt, egy biztos, az Enryaku-ji  kolostorban tartózkodott egy ideig. Mivel a kolostor jelentős politikai befolyásra tesz szert, illetve jelentős az anyagi háttere, igen erős tényezővé válik a környéken, ráadásul saját hadsereget tart fent, mely több fegyveres konfliktusban is részt vesz az elkövetkező időszakokban. Habár kolostorban eltöltött idő arra enged feltételezni, hogy az itten harcosoktól tanulta a fegyverforgatást, azonban bizonyos források szerint a Hiei hegyi vad harcos szerzetesek (Yamabushik) nevelték és tanították, főként egy Hitachibō Kaison nevű idős szerzetes, akinek gyámságára bízták. Később vele együtt szolgálták Yoshitsune-t egészen a szomorú végkifejletig.
Benkei már 17 éves korára közel 2 méter magasra nőtt, és emberfeletti erővel bír. Azonban tarthatatlan magatartása miatt kitoloncolják a szerzetesek, felvonul a közeli hegyre, ahol beköltözik egy elhagyatott kolostorba. Mivel a épületnek nincsen harangja, úgy dönt elhozza a közeli Miidera kolostor harangját, mely bár roppantul nehéz, vállán felviszi új helyére. A Miidera templomban látható harang karcolásait azonban azzal magyarázzák, hogy Benkei vonszolta a földön, amikor ellopta.
A harang új helyére került, mikor azonban meg akarta szólaltatni, az csak tompa és satnya hangokat adott ki, mivel vissza akart térni oda, ahonnan elhozták. Ugyanakkor a kolostor szerzetesi felvonultak a hegyre, hogy megpróbálják harangjukat visszaszerezni. A feldühödött Benkei ekkor megfogta a harangot, és legurította a hegyről mely beleszáguldott a kolostor oldalába.

1. ábra Toyohara Chikanobu:,Az óriás harang, c.Ukiyo-e (1890) Benkei ellopja a Mii-dera bonshō-ját. Forrás: wikipedia

Bonshō a Ryōan-ji-ban – a lótusz formájú tsuki-za (ütő panel) látható az elelén, a megszólaltatásra szólgáló rönk (Shu-moku) a háttérben függ.

Bonshō (Japánul 梵鐘) buddhista harang, ismert továbbá tsurigane (釣り鐘, függesztett harang) vagy ōgane (大鐘, nagy harang ) néven is. Nagyméretű harangok buddhista templomokban, szerte japánban megtalálhatóak, szerzetesek imára hívására, idő jelzésére, időszakok elhatárolására használják. Harangnyelv nem tartozéka ezeknek a harangoknak, ezért kivűlről szólaltatják meg vagy erre rendszeresített kézi eszközzel, vagy mellé telepített, kötelekre felfüggesztett rönkkel.

Kép forrása: wikipedia

Bővebben: https://en.wikipedia.org/wiki/Bonsh%C5%8D


A híres találkozás

Ekkor újra útnak áll, mígnem eljut a Kyōtō-i Goto hídhoz, ahol azzal kezd foglalatoskodni, hogy a hídon átkelni próbáló szamurájokat megveri, és elveszi azok kardját. A legendák szerint 1000 kardot szeretne összegyűjteni, erre egy különleges fegyver elkészítése miatt van szükség. Egy kovácsot megkeresve különleges fegyver iránti kérésével az azt válaszolja neki, hogy annak elkészítéséhez ezer kardra lesz szükség. Azonban, ahogy az a meséknél is lenni szokott, 999 kard után jön egy hős, akit nem sikerül legyőznie. Hősünk nem más, mint Minamoto no Yoshitsune (源義経, 1159 – 1189), Yoritomo , a későbbi Shōgun öccse. Yoshitsune szintén rendkívüli népszerűségnek örvend mind a mai napig. Úgy tartják zseniális taktikus volt, neki köszönhetően került hatalomra bátyja, aki öccse népszerűségét látva, a Taira család felett aratott győzelmüket követően úgy döntött eltünteti testvérét nehogy az később gondot okozzon. Benkei küzdelmét a hídon számtalan kép örökíti meg, népszerű témája a későbbi japán művészeteknek. Mivel ennyire kedvelt személyiség, érthető, hogy számos különleges képességet tulajdonítanak neki, például különleges vívótudományát tenguktól, mítikus erdei lényektől tanulta.

2. ábra Uchiwakamaru (牛若丸) és Benkei küzdelme, Ukiyo-e, Utagawa Kuniyoshi munkája forrás: pictorem.com

Igazából találkozásukat nevezhetjük sorsfordítónak Benkei szemszögéből, a korábban rettegett, vad harcos szerzetesből, egy végletekig odaadó és hűséges követő lett, aki mindenhova elkísérte új urát, később számos csatában, legendás összecsapásban harcolt, sereget vezetett, vagy éppen (egy nó színmű, a Funa Benkei tanúsága szerint) szellemeket űzött el hajózásuk során imáival. Benkei gyakorlatilag az egész Genpei háborút végigharcolta ura, Yoshitsune oldalán, míg végül 1185-ben Dan-no-ura-nál sikerül teljes győzelmet aratni a Taira család felett egy tengeri ütközetben. 

Csata a Koromo folyónál

Dan-no-ura-t követően a két testvér, Yoritomo és Yoshitsune viszonya teljesen elharapódzott. Yoritsune, Hiraizumi-ba menekült (Mutsu tartomány).Itt Fujiwara no Hidehira oltalmába veszi, majd tábornoki címet ad neki, hogy testvérével szembe szállhasson, azonban Hidehira 1187 október 29.-én betegségben meghalt. Yoritomo unszolására Hidehira második fia és egyben örököse,Yasuhira szembeszáll Yoshitsune-val. A végső összecsapásra Korogogawa no tachi-nál kerül sor, ahova beszorítják Yoshitsune-t, Benkei-t és követőiket.
Kilátástalan helyzetében Yoshitsune öngyilkosságot követ el, amíg ezt véghez viszi, hűséges követője, Benkei a kastélyba vezető hídon áll, és egymaga feltartóztatja a betörni próbáló sereget. A hiedelem szerint egymaga 300 harcossal végzett a csatában. Annyira vadul védelmezi urát, hogy nem merik  megközelíteni, távolból nyilakat lőnek rá, de nem rogy meg még a legpontosabb találatoktól sem. Idővel, felbátorodva óvatosan megközelítik, ekkor veszik észre, hogy Benkei már nem él, testéből kiálló számtalan nyílvesszővel halt meg álló testtartásban. Ezt nevezik Benkei álló halálának (弁慶の立往生, Benkei no Tachi Ōjō).

Yoshitsune fejét egy nagy korsó szakéban elküldik Yoritomo-nak, aki ebben sem leli örömét, és elpusztítja a Fujiwara területet, magát Yasuhira-t is megöleti.

Benkei még a legkilátástalanabb helyzetben is ragaszkodott ahhoz, hogy szolgálja a személyt, kinek követője lett. Ezzel nem csak az elkövetkezendő évszázadok harcos ideáljának kialakulásához szolgált példával, hanem a japán folklór igen népszerű alakjává változott. Életútja mesés, kalandos, és egyben tanulságos is, ahogyan a forrófejű és erőszakos fiatalból hűséges, alkut nem ismerő, mindenre elszánt társsá vált japán egy másik ismert, és híres történelmi szereplőjének oldalán. Több harcművészettel foglalkozó ember is mosolyogva olvasta történetét, hiszen jellemének fejlődésében megannyian magunkra ismerhetünk.

Iphone telefontok Benkei ábrázolással

Források:

Internet:

Wikipedia.org

http://www.samurai-archives.com/

http://www.mainlesson.com/display.php?author=griffis&book=oldjapan&story=bell&PHPSESSID=b3f5eb97e51

Könyv:

Bryant, Anthony J., Early Samurai AD 200–1500 (Elite 35) , Osprey, Oxford,1991

Turnbull, Stephen – The Book of the Samurai, Bison Books Ltd. London 1982

Turnbull, Stephen (2002). ‘War in Japan: 1467-1615’. Oxford: Osprey Publishing.

Turnbull, Stephen ‘Japanese Warrior Monks’. Oxford: Osprey Publishing. 2003

Turnbull, Stephen, Samurai Warfare, London, 1996 Cassell & Co.

Turnbull, Stephen, The Samurai and the Sacred, Oxford, Osprey Pub., 2006

John Powell: Magill’s Guide to Military History. Salem Press, 2001

Turnbull, Stephen (2002). “IV Battles and Sieges”. In John Gilbert. The Samurai Sourcebook (2000 Edition Reprint ed.). London: Cassell & Co. p