Démongyerekből a hűség példaképe

A cikk eredetije a Truestyle magazin oldalán jelent meg. Oldalunk hasábjaira a szerző kérésére a magazin engedélyével kerül fel.

Történetünk az első bakufu kialakulása körüli időkbe kalauzol minket vissza a 12, századi Japánba, ahol Heian korszak (794 – 1185) utolsó és a Kamakura kor (1185 – 1333)  első évei hatalmai harcainak lehetünk tanúi. Ez a Genpei (1180-1185) háború kora, melyben két erős család, a Taira-k és a Minamoto-k harcolnak a Japán feletti uralomért, és melynek eredményeként először kerül a gyakorlati kormányzás shōgun kezébe.

Főszereplőnk japán történelmének egy meglehetősen híres figurája, Benkei, a tipikus magányos harcos szerzetes ideál megtestesítője, az erő és hűség példaképe. Teljes nevén Saitō Musashibō Benkei (西塔武蔵坊弁慶, 1155-1189). A japán folklórban, kabuki és nō színházban, sőt, még mangákban és filmekben is gyakorta szerepel, karaktere rendkívül kedvelt. Ennek főbb okai a személyisége, hőstettei, és hogy személye elválaszthatatlan lett Minamoto Yoshitsunéval, aki Yoritomo, az első Shōgun öccse volt, egyben japán egyik legtehetségesebb, ámbár legtragikusabb sorsú katonai vezetője. Kettejük közös életútja mutatja meg nekünk, miért is lett Benkei annyira népszerű és kedvelt.

A nem túl vidám kezdetek

A legendák szerint azonban Benkei életének korai szakasza nem mesébe illő módon alakult. Egyik szerint édesapja egy kolostor vezetője volt, aki megerőszakolta egy helyi kovács lányát, és így fogant. Valószínűleg Benshō, vagy Benshin nevű magas beosztású vezetőről lehetett szó. Másik történet szerint Benkei egy templom istenének zabi gyereke, démoni tulajdonságokkal ruházzák fel, mint hosszú fogú, torzonborz hajú gyerek, ezért szoktak rá hivatkozni Oniwaka (鬼若), vagyis démon-, vagy ogre gyermekként.

A hiedelem szerint édesanyja, aki terhessége alatt egy régi szokás szerint vasat fogyasztott, folyóba esett, és megette egy óriási ponty, melyet később Benkei legyőzött a Bishamon vízesésnél ahol felfedezte édesanyja maradványait. A ponty legyőzése volt első említésre méltó hőstette.
Fizikai erejéről olyan leírások születtek, hogy a nagyapja kovács műhelyében a földbe döngölte az üllőt mikor kalapált, amikor elküldték tűzifáért egy egész fenyővel tért haza, étvágya csillapíthatatlan, ezért rizses tálja hatalmas volt, amit később egy szentélyben állították ki.

Mivel nem volt éppen átlagos külseje, sokszor “sötétként” is nevezik arcának sötét színe miatt. Oltár szolgálnak adják, ezzel mintegy szavatolva biztonságát, mivel többen meg akarták ölni születésének furcsa körülményei, illetve nem hétköznapi kinézete miatt. Így életének következő fontos állomása, hogy szerzetes lesz, egyes leírások szerint bejárta japánt, egy biztos, az Enryaku-ji  kolostorban tartózkodott egy ideig. Mivel a kolostor jelentős politikai befolyásra tesz szert, illetve jelentős az anyagi háttere, igen erős tényezővé válik a környéken, ráadásul saját hadsereget tart fent, mely több fegyveres konfliktusban is részt vesz az elkövetkező időszakokban. Habár kolostorban eltöltött idő arra enged feltételezni, hogy az itten harcosoktól tanulta a fegyverforgatást, azonban bizonyos források szerint a Hiei hegyi vad harcos szerzetesek (Yamabushik) nevelték és tanították, főként egy Hitachibō Kaison nevű idős szerzetes, akinek gyámságára bízták. Később vele együtt szolgálták Yoshitsune-t egészen a szomorú végkifejletig.
Benkei már 17 éves korára közel 2 méter magasra nőtt, és emberfeletti erővel bír. Azonban tarthatatlan magatartása miatt kitoloncolják a szerzetesek, felvonul a közeli hegyre, ahol beköltözik egy elhagyatott kolostorba. Mivel a épületnek nincsen harangja, úgy dönt elhozza a közeli Miidera kolostor harangját, mely bár roppantul nehéz, vállán felviszi új helyére. A Miidera templomban látható harang karcolásait azonban azzal magyarázzák, hogy Benkei vonszolta a földön, amikor ellopta.
A harang új helyére került, mikor azonban meg akarta szólaltatni, az csak tompa és satnya hangokat adott ki, mivel vissza akart térni oda, ahonnan elhozták. Ugyanakkor a kolostor szerzetesi felvonultak a hegyre, hogy megpróbálják harangjukat visszaszerezni. A feldühödött Benkei ekkor megfogta a harangot, és legurította a hegyről mely beleszáguldott a kolostor oldalába.

---

---

A híres találkozás

Ekkor újra útnak áll, mígnem eljut a Kyōtō-i Goto hídhoz, ahol azzal kezd foglalatoskodni, hogy a hídon átkelni próbáló szamurájokat megveri, és elveszi azok kardját. A legendák szerint 1000 kardot szeretne összegyűjteni, erre egy különleges fegyver elkészítése miatt van szükség. Egy kovácsot megkeresve különleges fegyver iránti kérésével az azt válaszolja neki, hogy annak elkészítéséhez ezer kardra lesz szükség. Azonban, ahogy az a meséknél is lenni szokott, 999 kard után jön egy hős, akit nem sikerül legyőznie. Hősünk nem más, mint Minamoto no Yoshitsune (源義経, 1159 – 1189), Yoritomo , a későbbi Shōgun öccse. Yoshitsune szintén rendkívüli népszerűségnek örvend mind a mai napig. Úgy tartják zseniális taktikus volt, neki köszönhetően került hatalomra bátyja, aki öccse népszerűségét látva, a Taira család felett aratott győzelmüket követően úgy döntött eltünteti testvérét nehogy az később gondot okozzon. Benkei küzdelmét a hídon számtalan kép örökíti meg, népszerű témája a későbbi japán művészeteknek. Mivel ennyire kedvelt személyiség, érthető, hogy számos különleges képességet tulajdonítanak neki, például különleges vívótudományát tenguktól, mítikus erdei lényektől tanulta.

Igazából találkozásukat nevezhetjük sorsfordítónak Benkei szemszögéből, a korábban rettegett, vad harcos szerzetesből, egy végletekig odaadó és hűséges követő lett, aki mindenhova elkísérte új urát, később számos csatában, legendás összecsapásban harcolt, sereget vezetett, vagy éppen (egy nó színmű, a Funa Benkei tanúsága szerint) szellemeket űzött el hajózásuk során imáival. Benkei gyakorlatilag az egész Genpei háborút végigharcolta ura, Yoshitsune oldalán, míg végül 1185-ben Dan-no-ura-nál sikerül teljes győzelmet aratni a Taira család felett egy tengeri ütközetben. 

Csata a Koromo folyónál

Dan-no-ura-t követően a két testvér, Yoritomo és Yoshitsune viszonya teljesen elharapódzott. Yoritsune, Hiraizumi-ba menekült (Mutsu tartomány).Itt Fujiwara no Hidehira oltalmába veszi, majd tábornoki címet ad neki, hogy testvérével szembe szállhasson, azonban Hidehira 1187 október 29.-én betegségben meghalt. Yoritomo unszolására Hidehira második fia és egyben örököse,Yasuhira szembeszáll Yoshitsune-val. A végső összecsapásra Korogogawa no tachi-nál kerül sor, ahova beszorítják Yoshitsune-t, Benkei-t és követőiket.
Kilátástalan helyzetében Yoshitsune öngyilkosságot követ el, amíg ezt véghez viszi, hűséges követője, Benkei a kastélyba vezető hídon áll, és egymaga feltartóztatja a betörni próbáló sereget. A hiedelem szerint egymaga 300 harcossal végzett a csatában. Annyira vadul védelmezi urát, hogy nem merik  megközelíteni, távolból nyilakat lőnek rá, de nem rogy meg még a legpontosabb találatoktól sem. Idővel, felbátorodva óvatosan megközelítik, ekkor veszik észre, hogy Benkei már nem él, testéből kiálló számtalan nyílvesszővel halt meg álló testtartásban. Ezt nevezik Benkei álló halálának (弁慶の立往生, Benkei no Tachi Ōjō).

Yoshitsune fejét egy nagy korsó szakéban elküldik Yoritomo-nak, aki ebben sem leli örömét, és elpusztítja a Fujiwara területet, magát Yasuhira-t is megöleti.

Benkei még a legkilátástalanabb helyzetben is ragaszkodott ahhoz, hogy szolgálja a személyt, kinek követője lett. Ezzel nem csak az elkövetkezendő évszázadok harcos ideáljának kialakulásához szolgált példával, hanem a japán folklór igen népszerű alakjává változott. Életútja mesés, kalandos, és egyben tanulságos is, ahogyan a forrófejű és erőszakos fiatalból hűséges, alkut nem ismerő, mindenre elszánt társsá vált japán egy másik ismert, és híres történelmi szereplőjének oldalán. Több harcművészettel foglalkozó ember is mosolyogva olvasta történetét, hiszen jellemének fejlődésében megannyian magunkra ismerhetünk.

Források:

Internet:

Wikipedia.org

http://www.samurai-archives.com/

http://www.mainlesson.com/display.php?author=griffis&book=oldjapan&story=bell&PHPSESSID=b3f5eb97e51

Könyv:

Bryant, Anthony J., Early Samurai AD 200–1500 (Elite 35) , Osprey, Oxford,1991

Turnbull, Stephen – The Book of the Samurai, Bison Books Ltd. London 1982

Turnbull, Stephen (2002). ‘War in Japan: 1467-1615’. Oxford: Osprey Publishing.

Turnbull, Stephen ‘Japanese Warrior Monks’. Oxford: Osprey Publishing. 2003

Turnbull, Stephen, Samurai Warfare, London, 1996 Cassell & Co.

Turnbull, Stephen, The Samurai and the Sacred, Oxford, Osprey Pub., 2006

John Powell: Magill’s Guide to Military History. Salem Press, 2001

Turnbull, Stephen (2002). “IV Battles and Sieges”. In John Gilbert. The Samurai Sourcebook (2000 Edition Reprint ed.). London: Cassell & Co. p